- Eladó, tégla, lakás, Budapest, XXIII. kerület, Soroksár-Újtelep
- 357 m²
- 2024-ES ÁTADÁSÚ, ENERGIATAKARÉKOS, HŐSZIVATTYÚS, MODERN KIALAKÍTÁSÚ, MAGAS MINŐSÉGBEN KÉSZÜLŐ, ÚJ ÉPÍTÉSŰ TÁRSASHÁZI LAKÁSOK – SAJÁT PARKOLÓVAL, KERTKAPCSOLATTAL VAGY TERASSZAL! AZ ELSŐ VEVŐNEK MOST BEVEZETŐ ÁRON, mely jelenleg Budapest egyik legkedvezőbb új építésű m2 ára! MINDEZ A VÁROS SZÉLÉN, KERTES HÁZAK KÖZÖTT, MÉGIS JÓ KÖZLEKEDÉSŰ, JÓL ELLÁTOTT KÖRNYÉKEN – NAGY MÚLTÚ, SOK REFERENCIÁVAL RENDELKEZŐ BERUHÁZÓTÓL! ELEKTROMOS AUTÓTÖLTÉSI LEHETŐSÉG A PARKOLÓKNÁL! A 23. kerület dinamikusan fejlődő részén, Soroksár-Újtelepen, (a környék kiemelt fejlesztési övezet!), családi házak szomszédságában ÚJ PROJEKT építése kezdődik: 1710 m2-es telken 12 új lakás épül, összesen 2 épületben („A” és „B” épület), mindkettőben 6 – 6 lakás: épületenként 3 kertkapcsolatos a földszinten és 3 teraszos az emeleten. A lakások méretei 57 m2 és 72 m2 között mozognak. Tágasak, világosak, jó az elosztásuk és könnyen berendezhetők.
Előtérből, esetenként közlekedőből, amerikai konyhás – étkezős – nappaliból, 3 vagy 4 szobából, fürdőből és külön wc helyiségből állnak.
Az A/4-es és a B/4-es lakásban kamra is kialakításra kerül.
Az emeleti lakások erkéllyel készülnek, az A6-os és a B6-os lakás nagy 28,5 m2-es tetőterasszal. AZ ELSŐ VEVŐNEK MOST BEVEZETŐ ÁRON, mely jelenleg Budapest egyik legkedvezőbb új építésű m2 ára! Minden lakáshoz 1 db gépkocsi PARKOLÓT TARTALMAZ az ár! ELÉRHETŐ LAKÁSOK: B/1 (földszint): 57,30 m2, amerikai konyhás nappali + 2 szoba,
Saját kert: 186,36 m2. Kulcsrakész Akciós Ára: 52.570.000 Ft. A/1 (földszint): 58,30 m2, amerikai konyhás nappali + 2 szoba,
Saját kert: 42,59 m2. Kulcsrakész Akciós Ára: 53.470.000 Ft. A/2 (földszint): 63,61 m2, amerikai konyhás nappali + 2 szoba
Saját Kert: 109,05 m2. Kulcsrakész Akciós Ára: 58.249.000 Ft. A/3 (földszint): 71,29 m2, amerikai konyhás nappali + 3 szoba,
Saját Kert: 113,03 m2. Kulcsrakész Akciós Ára: 65.161.000 Ft. A/4 (1.emelet): 70,47 m2, amerikai konyhás nappali + 2 szoba,
Erkély: 6,26 m2. Kulcsrakész Akciós Ára: 63.423.000 Ft. A/5 (1.emelet): 63,31 m2, amerikai konyhás nappali + 2 szoba,
Erkély: 8,96 m2. Kulcsrakész Akciós Ára: 56.979.000 Ft. A/6 (1.emelet): 71,22 m2, amerikai konyhás nappali + 3 szoba,
Tetőterasz: 28,5 m2. Kulcsrakész Akciós Ára: 64.098.000 Ft. B/2 (földszint): 62,06 m2, amerikai konyhás nappali + 2 szoba
Saját Kert: 177,83 m2. Kulcsrakész Akciós Ára: 56.854.000 Ft. B/3 (földszint): 71,29 m2, amerikai konyhás nappali + 3 szoba,
Saját Kert: 113,02 m2. Kulcsrakész Akciós Ára: 65.161.000 Ft. B/4 (1.emelet): 69,62 m2, amerikai konyhás nappali + 2 szoba,
Erkély: 6,09 m2. Kulcsrakész Akciós Ára: 62.658.000 Ft. B/5 (1.emelet): 62,06 m2, amerikai konyhás nappali + 2 szoba,
Erkély: 6,99 m2. Kulcsrakész Akciós Ára: 55.854.000 Ft. B/6 (1.emelet): 70,93 m2, amerikai konyhás nappali + 3 szoba,
Tetőterasz: 28,5 m2. Kulcsrakész Akciós Ára: 63.837.000 Ft. Mivel az építkezés még most kezdődik, lehetőség van az egyéni igények figyelembevételére a lakások kialakításánál! MŰSZAKI TARTALOM: Fűtés: központi HŐSZIVATTYÚ rendszerrel történik.
Hőleadást padlófűtés biztosítja.
Lakásonként 1db 2,5 kW-os, Fischer márkájú hűtő-fűtő klíma: ajándék,
A melegvíz-ellátást Ariston Lydos hibrid hőszivattyús villanybojler adja.
Külső falazat: Leiertherm 30 N+F tégla.
Lakáselválasztó fal: Porotherm Aku Z 30 hanggátló tégla.
Homlokzati hőszigetelés: 15 cm.
Veka nyílászárók lesznek beépítve.
Beépített (falsík alatti) Wc-k kerülnek kialakításra.
Áramellátás: 3×16A.
Lakásonként 1 db. parkoló a vételár részét képezi.
Társasházi alapító okiratban kizárólagos használati jogosultsággal lesznek hozzárendelve a parkolók a lakásokhoz.
Elektromos autótöltési lehetőség a parkolóknál biztosított (3-6 kW).
A kertkapcsolatos lakások kertje kerítéssel leválasztva.
A magas műszaki tartalomnak és a modern technológiának köszönhetően A REZSI NAGYON ALACSONY LESZ! Elhelyezkedése, ellátottsága, közlekedése kitűnő: Gépkocsival akár a belváros, akár az M0-s könnyen elérhető. (M5-ös bevezető szakasza.)
Közelben a Jahn Ferenc Kórház, ahol nagyon sok autóbusz megállója megtalálható.
Kötött pályás közlekedési lehetőség is van a környéken: HÉV, 52-es és 2B jelű villamosok; ez utóbbi a Parlament érintésével egészen a Jászai Mari térig közlekedik.
Lidl, Aldi szinte helyben; az M5-ös bevezetőjén Buy-Way Center, Auchan, OBI, Ikea, Decathlon… üzletek pár perc tömegközlekedéssel (123-as busz).
Lakótelep közelsége végett minden biztosított: óvoda, iskola, parkok és játszóterek, lottózó, posta, gyógyszertár, pékség, szépségszalonok, Sportcsarnok.
Intenzív fejlesztés alatt álló, kellemes környék; határozottan családbarát; akár saját részre, akár befektetésnek kiváló lehetőség! Ha felkeltettem érdeklődését, vagy további kérdése van, kérem, hívjon! Irodánk teljes körű szolgáltatást nyújt ingatlanok adás-vételéhez.
Kedvezményes Ügyvédi költséggel, Energetikai tanúsítvány készítéssel,
Ingyenes hitelügyintézéssel és biztosítási tanácsadással várjuk Kedves Ügyfeleinket. Amennyiben az ingatlan megvásárlásához el szeretné adni a jelenleg meglévő ingatlanát, ennek lebonyolításában is állunk rendelkezésére. - 52.570.000 Ft
A ’Erkély’ kulcsszó 570 hirdetésben szerepel.
"Erkély"
- Eladó, tégla, lakás, Csongrád, Szeged, Szeged Belváros
- 381 m²
- LAKÁS TÖBB LEHETŐSÉGGEL, MELYET SAJÁT IGÉNYE SZERINT ALAKÍTHAT! Szeged-Belváros közelében azonnal költözhető 81,4 m2- es (47,7 m2 + 33,7 m2), 3.emeleti erkélyes + tetőtér beépítéses társasházi téglalakás garázzsal eladó.
A lakáshoz 15 m2-es udvari garázs tartozik (egy hrsz-on az ingatlannal) , mely vízzel -, villannyal ellátott. Irányára : + 6,5 M Ft. Az épület 1988-ban épült, 12 lakásos. A tágas közlekedőből nyílnak a helyiségek. A bejárattal szemben a világos szoba utcára nyíló erkéllyel. Balra az étkező, melynek ablaka a társasház csendes belső udvarára néz, valamint a konyha és a kamra. Tovább haladva a fürdőszoba került kialakításra, mellékhelyiség nem szeparált. A szoba parkettával, a konyha, kamra, fürdő, erkély járólappal, a többi helyiség linóleummal burkolt.
Falai festettek, fűtése egyedi gáz. A tetőtérbe lehetőség van a lakásból – belső kétszintes- , ill. külön bejárattal a lépcsőházból is feljutni. Ez a rész kialakításra vár - két külön bejáratú szoba és fürdő - , építési engedéllyel rendelkezik. Kiváló helyen lévő értékálló, barátságos új otthon varázsolható belőle. A rendezett udvaron a garázssor mellett füvesített, fákkal tarkított pihenőkert is található. Az ingatlan a Belváros és Móraváros határán kiváló lokációval, de mégis csendes környezetben helyezkedik el. Könnyen megközelíthető gyalogosan, autóval és tömegközlekedéssel egyaránt. A Mars tér számtalan lehetőséget nyújt a távolsági járatokhoz. Kedvelt környék az egyetemek, főiskolák, klinikák közelsége miatt. Az Árkád néhány perc sétára van az ingatlantól. A környék előnye, hogy nagyon közel van a Belváros, iskola, óvoda, élelmiszerbolt, orvosi rendelő. Ajánlom ezt a jó adottságú ingatlant fiatal pároknak, egyetemistáknak, befektetőknek egyaránt. ÉRDEMES MEGTEKINTENI ÉS AJÁNLATOT TENNI RÁ!
HÍVJON bizalommal - akár hétvégén is -.
Érd.: Keleti Ilona , Tel.: +36(20)403-3318 - 33.900.000 Ft
- Eladó, tégla, lakás, Budapest, XI. kerület
- 275 m²
- PARKOLÁS PIPA??? Budapest XI. kerületben, a Karolina út elején kínáljuk vételre ezt a szép állapotú, ragyogó napfényes, 75 nm, plusz 3 nm erkélyes lakást egy 10 lakásos társasházban. Kuriózum és nagy kincs a környéken a ház udvarán egy saját tulajdonú, önálló garázs, melynek megvásárlása opcionális, ára 3 millió forint, amit a vételár nem tartalmaz. Lakásnak és irodai célra is ideális jó megközelítésének köszönhetően. Az eredetileg 2 szoba, hallos lakásban a nappalit és a hallt egybenyitották, ezáltal egy előkelő, nagyobb családi összejövetelre, vendégfogadásra is alkalmas tágas, 32 nm-es helyiséget nyertek.
A lakást 13 évvel ezelőtt teljes körűen felújították, ami érintette a víz-, gáz-, elektromos vezetékeket, burkolatokat, a fürdőszobában zuhanyzót építettek be, és a nyílászárókat is felújították.
Megmaradtak az eredeti ajtók, ablakok, amit redőnnyel, és dupla, szigetelt üvegezéssel láttak el, így az utcáról beszűrődő zajt teljesen kizárták.
A bejárati ajtót kicserélték acélbetétes biztonsági ajtóra, és riasztóberendezést építettek be.
A fűtés kombi gázcirkóval, radiátorokkal megoldott minden helyiségben. Tárolásra a lakásban található kamra, és a társasház udvarán egy saját, 3 nm-es helyiség használható. A ház 41-ben épült, elektromos hálózatának felújítását idén fejezték be, a szennyvíz-hálózatot tavaly újították fel, a tetőfelújítás 15 évvel ezelőtt volt. Tervezik a külső-belső homlokzat és lépcsőház felújítását és festését, amit az előtte szükséges javításokkal már elkezdtek. A környék kiváló infrastruktúrával rendelkezik, orvosi rendelő, gyógyszertár, számos kis, és nagyobb üzlet megtalálható pár percen belül. A tömegközlekedés kiváló, a fonódó villamoshálózat, és buszmegállók is néhány percen belül elérhetők. Kérdés vagy megtekintés esetén, kérem hívjon bizalommal! Referencia szám: LK099403 - 69.900.000 Ft
- Eladó, tégla, lakás, Budapest, X. kerület
- 241 m²
- LAKÓPARKI LAKÁS+FELSZÍNI BEÁLLÓ!
X. kerületben a Bányató vonzáskörzetében a Rózsaliget lakóparkban I.emeleti különnyíló kétszobás, erkélyes, klímás, tehermentes lakás eladó a hozzá tartózó 1 db saját felszíni parkolóhellyel a körbekerített lakóparkban.
Az újszerű lakás folyamatosan karbantartott:
-beltéri biztonsági üvegfal és üvegajtók
-laminált parketta
-fűtő-fűtő klíma
-távfelügyeletbe bekötött riasztórendszer
-bedobás gátló üveg az erkélyen
-épített zuhany biztonsági üvegfallal
-új burkolatok
Az egyedi mérőóráknak köszönhetően a rezsi nagyon kedvező.
Az ár része a felszíni beállóhely, klíma, konyhabútor, tűzhely, biztonsági üvegezés.
Kiváló közlekedési , bevásárlási , pihenési ,sportolási lehetőségek a közelben.
-Bányató ősfás parkjában, sétálni, horgászni, szabadidős tevékenységet folytatni.
-Újhegyi Uszoda 3 percre
-Wellness 10-15 percre
Bevásárlási lehetőségek :
-Auchan,
-Lidl,
-McDonalds,
-gyógyszertár,
-benzinkút sétatávolságra 10-15 perc
-KÖKI terminál busszal 10perc
-BOSCH Campus 2.10-15 perc sétatávolságra, így befektetésre is ideális megoldás lehet.
További információ és időpont egyeztetés miatt keressen bizalommal. Referencia szám: LK064092 - 52.500.000 Ft
- Eladó, tégla, lakás, Budapest, XII. kerület
- 383 m²
- Buda XII. kerület egyik legkedveltebb részén Orbáhegyen eladó egy PANORÁMÁS 70 nm-es 3 szobás lakás. Az épület 1970-ben épült, jó állapotú 6 lakásos társasház. SAJÁT KERTHASZNÁLAT 70 nm használati megosztással, TERASZ 17 nm , ERKÉLY 10 nm . Az ingatlan jó állapotú. A lakás egyedi fűtésű (gáz kombi kazán) és a melegvizet is ez biztosítja. Az utcán a parkolás ingyenes. A Hegyvidék bevásárló központtól nem messze található az ingatlan. A környék bár zöldövezetű, mégis jó infrastruktúrájú, a városközpont gyorsan elérhető, még a közelről induló autóbuszokkal (110, 112, 102) is. A Széll Kálmán tér 10-15 perc alatt elérhető, ahonnan mind Buda külső részei, mind pedig a pesti belváros könnyedén elérhető, akár éjszaka is. A közelben található több élelmiszerbolt, éttermek, pubok, mozi, iskola, óvoda, háziorvosi rendelő, gyógyszertár, posta, valamint a MOM Park bevásárlóközpont, melyek mind kényelmesebbé teszik a mindennapi életet, továbbá a szórakozási lehetőségek is adottak. Az OTP Ingatlanpont teljes körű ügyintézéssel áll az eladók és a vevők rendelkezésére! A kínálatunkból választott ingatlan finanszírozásához kedvezményes hitel- és lízingkonstrukciókat, lakástakarék-pénztári megoldásokat és egyéb (pl. babaváró programot) kínálunk. Az adásvételi szerződés megkötéséhez igény szerint megbízható ügyvédi közreműködést biztosítunk, és segítséget nyújtunk az adásvételhez kapcsolódó ügyek intézéséhez. Várom megtisztelő hívását !!
- 104.900.000 Ft
- Eladó, tégla, lakás, Zala, Zalaegerszeg
- 257 m²
- Eladóvá vált Kertváros csendes, kedvelt részén egy 57nm-es, 2 szobás erkélyes lakás.A négyemeletes társasház, III. emeletén található lakásban pár éve az összes nyílászáró cseréje megtörtént, így a lakás fenntartása igen kedvezőnek mondható.Fűtése konvektorral biztosított, a melegvíz ellátást pedig az egy éve beszerelésre került Ariston elektromos vízmelegítő biztosítja.A társasház pár éve 10 cm-es szigetelést kapott, frissen festett, a lakók csendesek, barátságosak.Az épület mellett található egy nagy méretű, ingyenes parkoló. A közelben iskola, óvoda, játszótér, élelmiszerüzletek, orvosi rendelő, gyógyszertár minden, ami a mindennapi élethez nélkülözhetetlen. A helyijárat közlekedés is biztosított.Az ingatlan igazán jó lehetőség fiatal családok első ingatlanjának, annak aki szereti a nyugalmat és nem szeretne a belvárosi nyüzsgésben, zajban élni, illetve nem megfeledkezve a befektetési lehetőségről, az ingatlan elhelyezkedési adottságainak köszönhetően, ami akár azonnal birtokba vehető.Az ár irányár, jöjjön el, tekintse meg!Várom megtisztelő hívását, akár hétvégén is.Hitelre, CSOK-ra lenne szüksége?? Az sem jelent akadályt, irodánk pénzügyi szakértője segítségével díjmentes és gyors folyamat.
- 25.900.000 Ft
- Eladó, panel, lakás, Budapest, XI. kerület
- 252 m²
- KIZÁRÓLAG DUNA HOUSE KÍNÁLATÁBAN! Megvételre kínálok XI. kerületben Albert utcában egy PANELPROGRAMOS HÁZBAN ,PANORÁMÁS JÓ ÁLLAPOTÚ LAKÁST! Lakás:- 5. emeleti , tulajdoni lapon 52 nm alapterületű-tehermentes 1/1 tulajdonú-világos-erkélyes, panorámás kilátással-ablakos és külön nyíló konyha -alacsony fenntartású- külön nyíló szobákHáz-10 emeletes társasház-liftes-panelprogramos-kulturált lakóközösség -gazdálkodása rendezettKörnyék-Megközelíthető 47-es, 18-as, 41-es villamossal, 7-es, 114-es, 213-as, 214-es busszal.-Kiváló infrastruktúra jellemzi a környéket, úgy mint bevásárlóközpontok, játszótér, kórház, gyógyszertár stb. Közelben bölcsőde, óvoda, iskola, közért, rendelő is található. Hívjon és nézze meg!
- 47.000.000 Ft
- Kiadó, tégla, lakás, Budapest, II. kerület, Vérhalom
- 386 m²
- INGATLAN HELYSZÍNE:
Az ingatlan Buda II. kerületének frekventált, csendes, zöldövezeti részén, Vérhalom városrészen, a Gárdonyi Géza úton található. A környéket kis lakóközösségű társasházak és családi házak jellemzik. A tömegközlekedés kiváló, hiszen sétatávolságra található a Törökvész úton közlekedő 11-es és a 111-es buszok megállója. A Rózsadomb Center és a Rózsakert bevásárlóközpont is csak pár perc távolságra található. ÉPÜLET JELLEMZŐI:
A kifogástalan állapotú (újszerű), téglaépítésű, sátortetős, külső hőszigeteléssel ellátott, 3 lakásos társasház 2011-ben épült. A külső homlokzat és a belső lépcsőház egyedi stílusú és kifogástalan állapotú. A társasházat gyönyörűen gondozott és a bérlő által is használható kert veszi körbe. LAKÁS JELLEMZŐI:
A zöld kertre néző, délnyugati tájolású, nagy üvegfeleületekkel rendelkező, kimondottan világos, csendes, tágas terekkel rendelkező, teljes körűen felújított, 86 nm + 16,2 nm teraszos, 1 amerikai konyhás nappali + 2 hálószobás, duplakomfortos, klímával, riasztóval, elektromos redőnyökkel és szúnyoghálóval ellátott lakás a társasház 1. emeletén helyezkedik el. Bejárata a zárt lépcsőházból nyílik. A lakás NEM BÚTOROZOTT, de TELJESEN GÉPESÍTETT. A társasház alsó szintjén található a mosókonyha, mely mosógéppel és szárítógéppel ellátott. LAKÁS MÉRETEI:
Teljes lakás méret: 86 nm + 16,2 nm terasz
- nappali-konyha-étkező: 34 nm
- szoba: 17,7 nm
- előszoba-közlekedő: 16,4 nm
- terasz: 13,2 nm
- szoba: 10,9 nm
- fürdő + WC: 5,9 nm (mosdó, kád, WC és bidé)
- erkély: 3 nm
- WC: 1,1 nm
Belmagasság: 2,75 m MŰSZAKI FELSZERELTSÉG:
A lakás fűtéséről (padlófűtés) és a melegvíz ellátásról a legmodernebb kombi cirkó kazán gondoskodik. Saját vízóra, gázóra és villanyóra van. A lakás NEM BÚTOROZOTT, de TELJESEN GÉPESÍTETT (mosógép, szárítógép, mosogatógép, hűtő, indukciós főzőlap, elszívó és sütő). Minden szoba klímával és elektromos redőnyökkel és szúnyoghálóval ellátott. Riasztó és távfelügyelet van. KÖLTSÉGEK:
A közös költség 45.000 Ft/hó, mely magába foglalja a lépcsőház takarítást, a lépcsőház közös villanyfogyasztást, a szemet szállítás és a kertgondozás, valamint a távfelügyelet költségét is. Minden további fogyasztás (víz, villany és gáz) órával mérhető. Éves átlagban, a közös költségen felül a rezsi 40.000 Ft/hó. PARKOLÁS:
A lakáshoz saját, 1 állásos garázs, mely távirányítású kapuval van felszerelve, továbbá plusz 1 autóval a garázs elé be lehet állni. BÉRLET FELTÉTELEI:
Az ingatlan hosszabb távra, de minimum 1 évre, maximum 3 fő részére kiadó. Háziállat nem hozható. Dohányozni a lakásban nem lehet. Bérleti díj: 1.500 EUR/hó + rezsi + 2 havi kaució —
Amennyiben tetszett a hirdetés, és megnézne még néhány hasonló ingatlant, tekintse meg a Lotus House további kínálatát, és válogasson Budai ingatlanjaink közül!
Lotus House Buda weboldala Lotus House azonosító: 2022 - 555.000 Ft
- Eladó, tégla, lakás, Budapest, XI. kerület
- 6144 m²
- Scroll down for English description, thank you. Egyedi lehetőség Újbuda szívében!
286 990 000 HUF HELYETT 239 m ft. Eladásra kínáljuk egy egyedi újépítésű projekt részeként a következő lakást. A társasház egyedisége, hogy a megszokottól eltérően kis létszámú, összesen 9 lakásból valósul meg Szentimreváros szívében a Feneketlen tó szomszédságában. A projekt másik előnye, hogy minden lakás fűtése hőszivattyúval ellátott, így rendkívül energiahatékony lakások kerültek kivitelezésre.
A most eladásra szánt ingatlan 144,85 nm alapterülettel rendelkezik, 1+5 szobás kialakítást kapott és egy nagyméretű 20,31 nm területű terasz tartozik hozzá. Az ingatlan az épület 4. szintjén helyezkedik el, így kölcsönöz egyedi hangulatot a terasz kapcsolat és a hatalmas belső terek kapcsolata. Az épület természetesen lifttel ellátott, így könnyen feljuthatunk ingatlanunkba, emellett pedig a parkolási lehetőségek is adottak, hisz vásárolható az ingatlanhoz teremgarázs beálló.
A lakás emelt műszaki tartalommal valósult meg, amik az alábbi tételeket foglalják magukba:
-20 cm-es dryvit hőszigetelő rendszer
-3 rétegű hőszigetelésű argongázzal töltött nyílászárók
-Több ponton záródó biztonsági ajtó
-Lakások között 25-ös AKU hangszigetelt válaszfal
- Dream Parking DP-PB-2-FK-0Á-2,63/3,00-SZ-TDDH típusú személy-teherfelvonó gépkocsi átemelő berendezés kerül beépítésre pince és földszinti garázsok személyautóval történő megközelítésére
-Padló és mennyezet fűtés-hűtés
-Erkélyekre rozsdamentes acél vázszerkezetű, üveg betétes korlátok kerülnek kialakításra
-Magas-minőségű kivitelezési folyamatok, szép lépcsőház A projekt kivitelezése megtörtént, már folyamatban van a használatbavételi engedély és társasház alapítás. A lakás elrendezése, a nagy üvegfelületek és a nagyméretű terasz együttesen kölcsönöz az ingatlannak emelt komfortérzetet, mindamellett a fenntartási költségek miatt sem kell izgulni, hisz rendkívül alacsony rezsiköltséggel kell annak számolnia, aki ide költözik. Emellett fontos szempont az új műszaki állapot, a kiváló lokáció, és az alaprajzon látható kiváló elrendezés. Igazi ritkaság Újbuda szívében, közel a Feneketlen-tóhoz, ami szabadtéri lehetőségeket biztosít és közel a Móricz Zsigmond körtérhez és Allee bevásárlóközponthoz, így karnyújtásnyira elérhető minden.
Mindösszesen már csak két lakás maradt, így érdemes gyorsan reagálni erre az egyedi lehetőségre. Amennyiben kérdése merülne fel, keressen bizalommal. Unique opportunity in the heart of Újbuda! We are offering for sale a one-of-a-kind apartment as part of a newly built project. The uniqueness of the condominium lies in its small-scale nature, with a total of only 9 apartments located in the heart of Szentimreváros, next to Feneketlen Lake. Another advantage of the project is that each apartment is equipped with a heat pump for heating, resulting in highly energy-efficient homes. The property currently for sale has a floor area of 144.85 sqm, featuring a 1+5 room layout and a spacious terrace measuring 20.31 sqm. Situated on the 4th floor of the building, the apartment offers a unique atmosphere with its connection between the terrace and the vast interior spaces. Naturally, the building is equipped with an elevator for easy access to the property, and parking options are available as well, with the possibility to purchase a parking space in the underground garage. The apartment has been constructed with elevated technical specifications, which include: 20 cm thick external insulation system (dryvit)
Triple-glazed windows with argon gas filling for superior insulation
Security doors with multiple locking points
Soundproof walls with AKU rating of 25 between the apartments
Installation of a Dream Parking DP-PB-2-FK-0Á-2.63/3.00-SZ-TDDH type car lift for accessing the basement and ground floor garages
Underfloor heating and cooling system
Balconies with stainless steel frame and glass inserts
High-quality construction processes and a beautiful staircase
The construction of the project has been completed, and the process of obtaining the occupancy permit and establishing the condominium is currently underway. The layout of the apartment, large glass surfaces, and spacious terrace collectively provide an elevated level of comfort. Moreover, there is no need to worry about high maintenance costs, as the property offers extremely low utility expenses. The new technical condition, excellent location, and well-designed layout depicted in the floor plan are also important factors to consider. A true rarity in the heart of Újbuda, close to Feneketlen Lake, which offers outdoor recreational opportunities, and in proximity to Móricz Zsigmond Square and the Allee Shopping Center, ensuring easy access to everything you need. Only two apartments are still available, so it is advisable to act quickly to seize this unique opportunity. If you have any questions, please feel free to contact us with confidence. - 239.990.000 Ft
- Eladó, panel, lakás, Hajdú-Bihar, Hajdúszoboszló
- 478 m²
- ÁRESÉS! NAGYSZERŰ BEFEKTETÉSI LEHETŐSÉG! Hajdúszoboszló belvárosában, a fürdőtől 2 perc sétára lakás eladó.
Az ingatlan főbb jellemzői:
- az ingatlan felújítandó
- belvárosi elhelyezkedés
- a termálfürdő 2 perc sétával elérhető
- 3. emeleti
- 78 nm alapterület
- jó elosztás
- 4 teljes értékű szoba
- napfényes helyiségek
- tágas étkező - konyha
- fürdőszoba és mellékhelyiség külön
- közlekedő beépített szekrényekkel
- tágas előszoba
- parkra néző erkély
- pinceszinten saját tároló
- a ház előtt ingyenes parkolási lehetőség
- boltok, patika, óvoda pár perc sétával elérhető
- rendezett, tiszta lépcsőház
- a lakás tehermentes, a tulajdoni viszonyok rendezettek
- az ingatlan akár azonnal költözhető Befektetési céllal vásárló ügyfeleknek és többgyermekes családoknak is nagyszerű lehetőség!
A termálfürdő és a belváros közelsége miatt nagyon könnyen kiadható és
értékálló ingatlan! Amennyiben az ingatlan felkeltette érdeklődését, kérdése van, vagy szeretné megtekinteni, hétvégén is
szívesen fogadom hívását! Eladó ingatlanok Debrecenben, a legnagyobb számban a Duna House kínálatában!
Hitelre van szüksége? Vegye igénybe Hitel Centrum szolgáltatásunkat, szakmailag magasan képzett tanácsadónk segítségét!
Vásárlóink részére minden szolgáltatásunk ingyenes!
31000000 Ft Referencia szám: LK018942-SI - 31.000.000 Ft
- Oldal - 57